Túl a nyaraláson

Csendben folydogál az idő. Átléptük a bűvös két hetet, így lassan már pszichológiailag is áttesszük székhelyünk ebbe a városba. 

Az elmúlt napok egyik legmeghatározóbb tényezője az időjárással szembeni küzdelem volt. Reggel 33 fok van, ami az itteni páratartalommal kiegészítve 38-nak érződik, este pedig 32, ami 37-nek. A hőséghez esténként zajok legkülönfélébb kombinációja csatlakozik. Évivel minden sötétedés után végighallgatjuk a környéken sétáló egy-egy koreai alkoholista hangját, akik egyébként egyáltalán nem hasonlítanak az otthoni talpon állók közönségéhez. Kicsit később egy csöves érkezik, aki végigtúrja az ablakunk alatt gyűjtött szemetet, de szerintünk belevisz valamiféle tudatos technikát a dologba, a szükségesnél egy kicsit több borsot törve az éppen aludni próbáló polgárság orra alá.

Petó az alfabázison

Az alapzaj kora hajnali alábbhagyása után egy mellettünk lakó indiai gyerek szokott kelteni minket reggelente, aki általában fél órát üvölt az anyjával felváltva, majd megérkezik valami árus kocsi, ami ugyanazt a két mondatot mondja megafonon keresztül szintén félórán keresztül. Próbáltam pozitívan felfogni a dolgot, hogy ez valamiféle nyelvlecke, de annak sem jó, mert nem tudnám felidézni a mondatokat, tehát marad a pszichológiai hadviselés. Aztán jön a kikászálódás, majd sulis vagy egyéb ügyek intézése, de a legédesebb az, ha végig tudjuk fetrengeni a napot minimális fizikai igénybevétellel. Lassan kialakulnak rutinok, mint a reggeli előrecsomagolt Starbucks kávé Petóval a ház előtt, és az első kisebb főzések, amelyek egyelőre még bonyolultságukban nem lépik át a lecsó elkészítésének metódusát.

Szóval jó néhány nap így telt el mostanában, de közben azért esténként bejött egy-két film, sokat olvastam, és amikor volt elegendő elszántságom részt vettem az iskola által szervezett orientációs héten. Ez amúgy elég ritkán fordult elő, mert nehéz az igazi feloldódás akkor, amikor egy közös esti vacsora fele olyan játékokkal megy el, amelyek akárhogyan kezdődnek, csak ivással képesek befejeződni. Tehát bárhogy közelíted meg a dolgot, dobhatsz fejet, vagy írást, a végén úgyis egy sört kell majd leerőltetni a torkodon.

Robert Capa

Persze azért mindennek megvan a szépsége is. A kedvencem az volt, mikor szerveztek egy olyan klubdélutánt, ami kizárólag hatodikos-hetedikes élményeket képes bárki eszébe juttatni, de ennél érdekesebb, hogy közben mire gondolhatott vajon az a 32 éves kopaszodó ingolstadti diák(!), aki az emelvényen táncoló koreai fiú alatt itta első sörét. Vagy át tudja-e magát adni ennek az élménynek az a két zsidó, akik már három évet húztak le az izraeli hadseregben, és egyikőjük jövőre veszi el menyasszonyát. Válaszok még nincsenek, de az biztos, hogy csupán néhány jelzővel nem lehet körülírni a társaságot, így marad a feladat, hogy megtaláljuk azokat a figurákat, akikkel bármilyen osztálybulit sikerül majd átvészelni a félév során.