Videón a lakásunk

Körbejártam a lakásunkat Pet mobiljával..

Vicces Kelet

Íme néhány észrevétel az első hét tapasztalataiból és a látottakból leszűrve.

Mielőtt útnak indultunk, mindannyian tisztában voltunk vele, hogy egy teljesen más világba érkezünk meg. Az első nap, maga volt a tökéletes kulturális sokk: színek, szagok, ízek, emberek, bogarak, egyszóval minden, ami Szöul.

Mit tanított nekem Szöul az elmúlt néhány napban?

Túl vagyunk az elején. Tudtuk, hogy ez lesz a legnehezebb, de azt, hogy akár az itt maradásunk is kockára kerül, azt talán még akkor sem teljesen fogtuk fel, mikor már fel kellett volna. A probléma ott kezdődött, hogy az első ingatlanirodában ahová betértünk azt mondták, hogy egy évnél rövidebb időre nem nagyon lehet lakást bérelni. Majd ott folytatódott, hogy a következő tizenöt helyen is ugyanezt mondták Szöul különböző városrészeiben, valamint az egyetemen is. Ezek után a következőket vetettük be: minden energiánkat, kisebb igényeket, tűrőképességet, tárgyalási technikákat, több pénzt, valamint különleges személetmódot, ami nem engedélyezi a csüggedtséget a cél elérése előtt. Közülük a különleges szemléletmód volt az, ami nem engedte a tudatunknak, hogy foglalkozzon olyan kérdéssel, hogy mi lesz, ha a mi pénzünkből ezt most nem tudjuk megoldani napokon belül.

Végre megvan a lakásunk

Hétfőn reggel 10 perces készülődés után Pettel a nyakunkba vettük a várost, amíg Andris és Eni leadták a papírokat az egyetemen. Átváltottuk a lakbért és átvettük a lakáskulcsokat is a tulajtól. A landlady kitalálta, hogy annyira ráér, jön velünk bútorokat venni. Mondtuk neki, hogy low-budget és hogy elég a használt, mivel itt még az is drága, ha úgy vesszük, hogy az utcára kerül mind december 20.-án. Neki viszont láthatóan más elképzelése volt az olcsó-bútor fogalmáról, így 2 órás bolyongás után nem találtunk semmi olyat, ami nekünk megfizethető lett volna.

A második nap nagyvonalakban

A második napon megkerestük az egyetemünket is, kicsit ismerkedtünk a hellyel, ami elég impozáns volt. Ez a kép a főbejáratnál készült, mögöttünk pedig a főépület.

Első nap - Évi szemmel

Ma reggel landolt a gépünk Szöul-Incheon repterén 7 óra 10 perckor, pontosan a menetidő szerint. Pedig az első utunk korántsem volt zökkenőmentes. Ferihegyen több, mint másfél órát vártunk, hogy elindulhasson gép, mert valamilyen műszaki hibát észleltek felszállás előtt. Mondanom sem kell, AirFrance-ra volt jegyük, annak ellenére, hogy Zsuzsi figyelmeztetett bennünket, hogy ezzel a légitársasággal van a legtöbb probléma. A gépen ülők közül sokan le is késték a csatlakozást, nekünk szerencsénk volt, mert 3 óránk volt elérni a Párizsból induló Szöuli gépet. (Ami mellesleg szintén egy AirFrance gép, így már a csomagjaink eltűnéséért is aggódhattunk.) Szerencsénk volt, hiszen mindenki bőröndje rendre felbukkant a futószalagon, ám az én vadonatúj meseszép kis Samsonite-om eléggé összekarcolódott. De ahogy apa mondaná, egy bőrönd arra való, hogy megvédje a benne lévő dolgokat, mindegy, hogy összekarcolódik e vagy sem.

Utazás és első nap

Gyakorlottabb utazók (például tesóm) óvott minket az Air France kitűnő szolgáltatásaitól, amire próbáltunk is hallgatni, de végül is az ár győzött a megfoghatatlan negatív attitűd fölött, így a francia légitársaságot választottuk célunk eléréséhez. Természetesen már a nulladik percben probléma volt, ugyanis a legénység nem tudott megbirkózni egy elektronikai hibával, így majdnem két órát álltunk felszállás előtt a (levegőt veszek) Liszt Ferenc reptéren. A gép rendszerének két restartja után már el is tudtunk indulni, ami után nagyjából problémamentes, ám annál fárasztóbb út következett Szöulig. Szegény Évit ez meg is viselte, az utolsó egy-két órát már nagyon nehezen vészelte át, és a leszállás után is lábadozott még pár órát.