Tokió

Nagy várakozásokkal tekintettem Tokiói utunkra, ugyanis már régóta foglalkoztatnak Japánnal kapcsolatos kérdések. Már a legelejére leírom, hogy még a felfokozott elvárásokat is messze túlszárnyalta a Tokióban töltött hosszú hétvége.

Mit láttam Japánból Magyarországon? Ázsia leggazdagabb országa, a világ egyik legnagyobb népsűrűsége, technológiai szempontból évekkel előttünk járnak, mély kulturális gyökerek, világháborúban lerombolt ország, a manga és egyéb hozzánk is beszűrődő furcsaságok kitalálója. Lehetne sorolni, de a lényeg inkább az, hogy az én szememben Japán valahogy mindig más úton jár, mint az összes többi ország az egész világon.

A saját szakterületemnek számító közgazdaságtanban mindig különutas, a bevett gyakorlatok helyett teljesen egyedülálló megoldásokat alkalmaznak. Mást jelent számukra a divat, ami néha nyugati szemmel egészen elképesztőnek hat. Számunkra nevetségesnek ható speciális képregény- és animációs műfajt alkottak, amelyek a japán irodalom és film fontos alakító tényezői. Írott nyelvben háromféleképp képesek leírni egyetlen szót, amiből egy csak a művészetet szolgálja. A japán kalligráfia ugyanolyan művészeti ág, mint a szobrászat. Emellett a világ egyik legzártabb és egyben legtechnokratizáltabb társadalma, a megértésük tehát igazi kihívás egy zsidó-keresztény gondolatrendszerben nevelkedett számára.

Első élményeink egyike

Az első élmények a vonaton értek a reptérről a város felé tartva, ahol a következő dolgok tűntek szembe: a szöuli tapasztalatokkal ellentétben rögtön kulturális nyomokra lehetett bukkanni a kiállításokat hirdető reklámok képében. Máshogy öltözködtek az emberek, kevesebben bámulták a mobiljukat, többen olvastak papír alapú dolgot, mint itt és kedvesebbnek tűntek az öregek.

Majd beérve a belvárosba tovább folytatódott az eltérőségek felfedezése: sokkal zsúfoltabb, mégis tisztább és rendezettebb, mint Szöul. Rengeteg ember használ kerékpárt, akár a fejlett nyugat-európai városokban, és az utca embere érezhető nyugalmat sugárzott magából. A tapasztalataim hasonlítottak a nagyon jó módú városokban szerzettekhez, amelyekben sétálva érezni lehet, hogy a lakói nem rohannak folyton, mert nincs miért.

Alkonyat egy felhőkarcolóból

Miután igazi, nyájban közlekedő turistáknak szóló, jól megfogható attrakció kevés van a városban, ezért nekünk sem kellett attól tartani, hogy valami nagyon fontosról maradunk le, elég volt azokra a helyekre eljutni, amelyek jól kifejezik milyen is az élet a városban. Segítségünkre ebben szállásadónk, Yukiko volt, akit Zsuzsi révén ismertem meg az esküvőn, és aki hihetetlen kedvességgel kalauzolt minket a város legjobb helyeire olyan pluszt adva az útnak, amilyet másképp biztosan nem kaphattunk volna meg. Mivel nála laktunk bepillanthattunk egy igazi japán háztartás részleteibe, apró lakása (amelyben apukája is lakik) és a beszélgetések legalább annyi impulzust adtak az országról, mint a hagyományos városnézés. Első reggel például a szobából kikászálódva rögtön húsz centis rákokkal találtam szemben magam, amelyek a reggeli szerves részét képezték. Yukikóék majdnem minden nap esznek halat, olyannyira, hogy az apuka még az általam készített paprikáskrumpli mellé is grilleztetett magának két darab furcsa kinézetű halat.

A belvárosban mindenhol egy igazi világváros hangulatát érezni, a léptékeket számomra csak New Yorkkal lehet összehasonlítani. Az embereket figyelni pedig igazi élmény. Koreában például akkor vagy divatos nő, ha van pénzed megvenni a Louis Vuitton táskák három modellje közül az egyiket. Japánban akkor vagy divatos, ha máshogy nézel ki, mint mindenki más rajtad kívül, ez pedig néha olyan szélsőségekhez vezet, mint a Lolita stílus, amikor életkortól függetlenül babának öltözöl. A divatra és a különlegességre egyébként mindenki figyel, sokkal jobban öltözöttek az emberek, mint Magyarországon.

Tizenéves Loliták koncert előtt

A koreai analógiát gyakran alkalmaztam, az új megfigyelések során végül a következőre jutottam: koreában olyanok az emberek, mint akiknek teljesen kimosták az agyát, és új összetevőkkel töltötték fel. Van benne egy adag nyugati kultúrszemét (főként amerikai, kevesebb európai), van egy adag bárgyú nacionalizmus, és természetesen a maradék helyet az üzleti gondolkodás tölti ki. Japánban ezzel szemben nagyon erősen érezni a tradíciók hatását, de nem konkrétumokban, hanem csak a huszonegyedik század körülményei között rejtetten megnyilvánulva. De mégis ott van mindenhol, és a sok általunk torzulásnak tartott dologban főként szerintem ez játszik szerepet. Ám mivel ezeket a kulturális gyökereket nem ismerjük, ezért nagyon nehéz megérteni ezeket a furcsának ható megnyilvánulásokat. A legjobb érzés az volt az ott töltött idő alatt, hogy ez a mélyben rejtőzködő kultúra minden apró részletben érezhető volt, de ugyanakkor megfejthetetlen is, ettől pedig folyamatosan izgalmas.

Futurisztikus vonattal jöttünk át a hídon

Voltunk olyan negyedben, ami csak a fiataloknak van, tele rózsaszín ruha- és kiegészítő boltokkal vagy tini rock zenekart alapító lányoknak szóló bolttal. Több utca, ami csak ezekről szól. Végre megkaptuk a hőn áhított elektronikai cikkek áradatát is. Az elektronikai negyed egyik nagyobb boltját végigjárva olyasmi érezhető, mintha mondjuk tíz Media Markt kínálatából csinálnának egy öt szintes Media Markt-ot. Azt viszont nem éreztem, hogy sok olyan dolgokkal találkoznék, aminek híre sincs itthon. Voltak persze olyanok, mint 3D-ben fényképező mobiltelefon és ismeretlen furcsaságok, de a tapasztalatom az, hogy ma már nagyon gyorsan eljut a világ minden pontjára a csúcstechnika.

Szerinte Kurosawa jobb, mint Tarr Béla

Nagyobb sokk volt bemenni egy játékterembe, ami alapvetően hasonlít az otthonihoz, csak annyi a különbség, hogy nem hatja át a csendes maffiózószag a lesötétített termeket, hanem nagyon világos, belátni az utcáról és óriási hangzavar van bent. Az egymás mellett sorakozó gépekben ugyanis fémgolyócskák vannak, amikkel valamit csinálni kell, miközben egy animációs hableány úszkál a játékos előtt integetve. Nem értettük meg a játék lényegét, de nagyon vicces volt.

A kedves idegenvezetőnkkel

Az élmények sora itt még nem ért véget, lehetne mesélni a vezető nélküli magasvasútról, aminek az első székében ültünk, és úgy siklottunk át a városon, vagy a halpiacról, ahol élőben nézhettük végig a 40-50 kilós tonhalak aukcióját és még további számos még soha nem látott élőlényt, vagy a mangahelyről, ahol néhány órát töltöttünk este és még most sem értjük igazán hol lehettünk, de már így is hosszúra nyúlt a bejegyzés. Helyette próbálok néhány vizuális anyagon keresztül beszámolni. Mindenesetre a hazafelé úton gondolatban két részre osztottam a világ általam látott városait: van az egyik része amiben olyan városok vannak, mint Szöul és Nyíregyháza, és van a másik ami Tokió.