A koreai oktatás

Ha oktatási reformról, vagy a legjobb oktatási rendszerekről van szó a hazai közéletben, gyakran hivatkoznak a finn mellett a dél-koreai struktúrára, mint legjobb példák egyikére. 

Az biztosan tény, hogy valamit jól csinálnak ugyanis a szakmai körökben jó mércének tartott PISA teszteken is rendre kiváló eredményeket érnek el. Azzal, hogy ebben az országban töltök fél évet, egy kicsit lehetőségem adódott arra, hogy a statisztikák mögé nézve saját képet alakítsak ki az itt alkalmazott rendszerről. Ebben legnagyobb segítségemre a koreai diáktársak beszámolói, valamint egyetemi órákon elhangzott információk voltak.

Főépület

Az oktatásban eltöltött évek száma, és aránya nagyjából egyezik a magyar szisztémával, annyi különbséggel, hogy itt közbe ékelődik egy több mint két éves katonai szolgálat a gimnázium után. Továbbá itt a hatosztályos modell az elterjedtebb, tehát a diákok 6+3+3 évet töltenek általános-, illetve középiskolában, amit két részre osztanak. A felsőoktatásban a legtöbb szakon hozzánk hasonlóan bolognai rendszert követnek.

Digitális könyvtár

Az első fontos különbség viszont már az elemi képzésben jelentkezik, ugyanis itt be van vezetve az egész napos iskola, de kicsit másképp, mint ahogyan azt otthon tervezik. Egy átlagos fiatal diák számára az iskola nyolckor kezdődik és este tizenegyig is eltart. Reggeltől délutánig a hagyományos állami képzésben vesznek részt, ám délután kettő körül, amikor magyar társaik játszani vagy haza indulhatnak, számukra a nap második fele, vagyis a magánórák kezdődnek el. Ez azért annyira általános, mert a többség nagyon gyengének tartja az állami intézmények színvonalát, így ez a kiegészítő képzés a rendszer szerves része lett. Olyannyira, hogy a magánórák szervezetten, az iskolákban zajlanak, és aki kicsit is komolyabban gondolja az egyetemet, annak részt kell vennie rajtuk.

Ilyen teremből van négy-öt

Ez a jelenség főleg a gimnáziumokban jellemző, és magától értetődik, hogy ezeknek a diákoknak privát élete, valamint lehetősége az alvásra nem sok marad. Egy koreai srác úgy fogalmazott, hogy számára a hadsereg megkönnyebbülés volt a hihetetlenül túlfeszített gimnáziumi évek után. Azt pedig, hogy ez a jelenség valahol probléma a kormány is érzékelte, amikor törvényt vezetett be arra, hogy este tíz óra után nem működhet oktatási intézmény. Nem egy diák számolt be arról sem, hogy gimnáziumi évei óta alvászavarral küszködik, pedig az egyetem már jóval szabadabb számukra. Azért az még itt is jellemző, hogy vizsgaidőszakban rengetegen bent töltik az éjszakákat az egyetem épületeiben, tehát fogmosó, vagy otthoni papucsban mászkáló koreaival majdnem minden nap találkozhat az ember. Ám még ennél is több alvóval, gyakorlatilag nem lehet úgy bemenni egy egyetemi épületbe, hogy átnézve a szinteket ne találjunk legalább egy két békésen alvó diákot.

Itt egy lány alszik

Az oktatás finanszírozásában jelentősebb szerepet kap a magántőke, mint otthon. Egyrészt a már említett magánórákat nyilvánvalóan a szülők finanszírozzák, valamint itt szinte minden egyetemen figyelemreméltó tandíj van. A kivétel éppen a legmagasabb nívójú Szöuli egyetem, amelyet még a japánok alapítottak és állami intézmény, ám oda nagyon nehéz bekerülni. A többi jelentősebb egyetemen (Szöulban 3-4db) komoly összegű tandíjak vannak, és az ösztöndíjak mértéke eléggé korlátozott. A saját tapasztalataim szerint a legtöbb országban valamilyen formában van tandíj, általában nem is elhanyagolható, úgyhogy mikor az osztrákokkal dicsekedhetünk, hogy nálunk minden ingyen van, az más relációba helyezi a folyton szapult magyar szociális ellátórendszert is.

Több zongoraterem van, ahol bárki játszhat

Az egyetem színvonala számomra nehezen megítélhető, ugyanis teljesen máshol vannak a hangsúlyok, mint otthon. Itt elsősorban a profi gépies munkát díjazzák, a számonkérés egyértelműen ezt támasztja alá. El kell sajátítani, amit leadtak órán, és a lehető legtökéletesebben visszamondani a számonkérésekben. A koreai ipar analógiája jól alkalmazható a tanulmányokra is, csak itt nem egy autót vagy mobiltelefont kell lemásolni, hanem a leadott tananyagot fejből vissza a lapra. Izraeli diákokkal teljesen szinkronban futottam bele abba a hibába, hogy a vizsga feladatait rendkívül könnyűnek érzékeltem, de nem volt időm befejezni a dolgozatot. A közgázon kapott pénzügyi képzéssel ellentétben itt nem vártak el semmilyen probléma megoldási kísérletet, csupán az egyszerű megoldásokat kellett gyorsan alkalmazni. Ahogy egy másik tantárgy kapcsán egy német diák fogalmazott: Németországban leadják órán, hogy három meg kettő az öt, majd vizsgán megkérdezik, hogy háromszor háromból kivonva kétszer kettőt, ötöt kapunk-e. Tehát az órán leadott anyagok csak az alapját képezik annak a tudásnak, amit a valóságban majd használnod kell ahhoz, hogy megoldj egy problémát. Ezzel szemben is sosem kérdeznek többet annál, hogy mennyi három meg kettő, de azt lehetőleg neked kell a leggyorsabban kiszámolnod.