Az új szerelem, THAIFÖLD!

Nagy sóhaj, és persze hatalmas mosoly az arcomon, akárhányszor eszembe jut. Elöljáróban csak annyit: Mindenkinek el kell ide jutnia egyszer az életben, mesés, csodás, hihetetlen, lélegzetelállító, felejthetetlen, rabul ejtő, és persze nem utolsó sorban olcsó! Álmaimban nem gondoltam, hogy valamibe ennyire bele lehet szeretni! Azt meg főleg, hogy Thaiföld lesz az. És mégis :)

Szállás - Railay Beach

A nagy utazásunk számomra legkedvesebb része következett, ahogy felültünk a Krabiba tartó repülőre Szingapúrban. Délután háromkor landoltunk a reptéren, felültünk egy buszra és irány Ao-Nang Beach. Ott fogtunk egy longtail boat-ot, ami itt a helyi közlekedés egyik eszköze, hívhatjuk vízitaxinak is. Kora estére értünk a szállásra, ami egy teljesen külön parton volt, Railay Beach-en, összesen három hotellel. És itt a hotelek sem emeletesek, sőt még csak nem is betonból készültek, a pálmafák rengetegében vannak a kis bungalók szétszórva, mi is egy ilyenben kaptunk szobát. 

Reggeli - Railay Beach, Sand Sea Resort

Este még sétáltunk a parton, Andris próbálgatta az új fényképezőjét, néztük hogyan eregetik a lámpásokat,  majd vettünk egy üveg rumot, mint a kalózok és leültünk a homokba beszélgetni. Ezen a helyen egy éjszakát töltöttünk el, másnap utaztunk tovább Koh Phi Phi-re. Indulás előtt a parton megreggeliztünk, készítettünk néhány fényképet, majd átbattyogtunk a félsziget keleti részére a kikötőhöz, ismét longtailre szálltunk ezúttal Krabi városa felé, onnan indult a hajónk egy órakor Koh Phi Phi-re. Az út másfél óráig tartott, és az utazóközönség nem az olaszoknál vagy görögöknél megszokott emberekből állt, itt mindenki Sziget-arc volt, sok backpack-es fiatal, párok, barátok, összesen egy idősebb "igazi német turista" házaspár volt, ki is lógtak a sorból. Ahogy közeledtünk a sziget felé, az idő egyre tisztább lett, kezdtek eltünedezni a felhők, kisütött a nap, így nagyon szép időben érkeztünk meg.

Így utaztunk Koh Phi Phire

A kikötőben nagy meglepetésünkre várt ránk a szállodából egy pasi, aki elkísért minket a szállásra, 15 perc sétát követően pedig el is foglalhattuk a szobánkat (vagyis itt is a kis bungalót). Nagyon autentikus volt minden, a berendezések és a fal is bambuszból készültek, még szobatársunk is akadt egy gyíkocska személyében. Eleinte megpróbáltuk rávenni a távozásra, de mivel nem sok hajlandóságot mutatott rá, így hagytuk, hogy velünk töltse az éjszakát. A vendéglátóink mind nagyon kedvesek voltak, nemcsak köszöntek amikor megláttak bennünket, de minden egyes találkozáskor megkérdezték, hogy minden rendben van e, hogy telt a napunk, mit fogunk csinálni, estébé. 

A hangulatos bambusz szobánk

Este még gyorsan megmártóztunk a tengerben is, nagyon kellemes volt, hiszen bár a levegő hűlni kezdett, a 27 fokos vízben ebből semmit sem éreztünk, csak amikor kijöttünk belőle. Másnap délután megérkeztek Eniék is, addig pedig Andrissal felfedeztünk egy másik eldugott öblöt, melyet Long Beachnek hívtak. Itt készült egy videó is. A parton rajtunk kívül alig volt ember, ami egyébként a sziget nagy részére igaz állítás, nincsenek napernyőtengerek, egymást taposó turisták és fürdőzők, nem őrülsz meg a melletted ordibáló és a homokot a szádba rugdosó gyerekektől, csak csend van és nyugalom, türkizkék tiszta víz és fehér simogató homok. Igazi mennyország. Ha van hely ahol valóban kikapcsolódhatsz, hát ez bizony az. Már csak azért sem volt tele emberekkel, mert ahhoz, hogy idejuss át kell magad vágni a 2,5 km hosszú dzsungelen, vagy pedig vízitaxit bérelned. Mi az előbbit választottuk oda-vissza, és felfedeztük, hogy az erdő kellős közepén vannak olyan bungalók, ahol igazán egyedül lehetsz, függőággyal, pálmatetővel és természetesen bambuszból.  Itt a videó az előbb említett tengerpartról:

A nap végén igazi lazítós esténk volt, koktéloztunk, rántott husit és pizzát ettünk (ugye Koreában sehol sem kaptunk normálisat egyikből sem), beszélgettünk egy helyi kis étteremben négyen. Nyaraltunk, pihentünk, végre. Nagyon jó esett minden. Másnapra terveztük az igazi nagy durranást, a Leonardo DiCaprio-féle Partos szigetet. 

Reggel korán elindultunk, hogy minél többi időnk legyen Phi Phi-n és a Maya Bay-ben. Reggel szemerkélt az eső, nem volt épp egy fürdőzős idő. Éppen ezért volt olyan longtail-es, aki nem is vállalta, hogy kimegy velünk a nyílt tengerre. Végül sikerült találnunk egy bátor jelentkezőt és ismét béreltünk egy kis hajót, ezúttal egész napra összesen 2000 Baht-ért, ami nem több, mint 14 ezer forint. Megjegyzem ennyi pénzért a kapitányunk hat órán keresztül hurcolászott minket egyik partról a másikra, várt ránk amíg fürdőztünk és sétálgattunk, búvárszemüveget és pipát is adott és megengedte, hogy a csónakról ugráljunk. Egyszóval teljes körű szolgáltatást és persze hatalmas élményt kaptunk cserébe. Teljesen odavagyok, nagyon megérte, hogy nem egy szervezett útra fizettünk be, hanem mentünk a saját fejünk után. Nekivágtunk tehát a hatalmas hullámoknak, hát, hogy is mondjam kalandos utunk volt. Végig két kézzel kapaszkodtunk, ahol csak tudtunk, úgy hánykolódott kis csónakunk a hatalmas tengeren, hogy azt hittem bármelyik pillanatban felborulhatunk. Szerencsére nem így lett, de biztos vagyok benne, hogy ez csak a kapitányunk tapasztalatának volt köszönhető. Miután nem lett belőlünk cápaeledel, épen megérkeztünk a hőn áhított PART-ra. Az elsők között értünk oda, nagy szerencsénkre, hiszen mikor már jöttünk el erről a partról, alig látszott a part a sok turista hajótól és a magán motorcsónakoktól. 

Longtail-lel utaztunk egész nap

A Parton 

Még egyszer mondom, amikor mi ott voltunk, nagyon kevesen voltak rajtunk kívül, így ki tudtuk élvezni az ottlétet. Főleg hogy már az idő is megjavult, ottlétünkre való tekintettel még a nap is kisütött. A napi program keretében a fiúk sziklát másztak, majd együtt fürödtünk és búvárkodtunk a sok sok káprázatosan színes (National Geographic-ról jól ismert) kis és nagy hal között. Bámulatos volt. A türkizkék és citromsárga halak hatalmas raja ott úszkált a 5-10 centire tőlünk. Alattunk a korallzátony között boldogan legelésztek a különböző tengeri élőlények. Láttunk tengeri uborkákat is. Cápát és ráját szerencsére nem. Majd következett a kihagyhatatlan hajóról ugrálás, seggesek, hasasok, bomba, egyedül, párban, volt tehát minden. Nagyon élveztük mindannyian, végig hatalmas vigyor volt az arcunkon. Azokon a kis fehér homokkal borított ösvényeken is sétálgattunk, ahol DiCaprio futkorászott a filmben, igazi dzsungel környezetben.  

A Maya Bay-t követően még körbehajóztuk az egész szigetet, már csak egy öbölben álltunk meg kicsit körbenézni. Találtunk egy sziklára erősített lengő kötelet is, hát nekünk sem kellett több, mint a gyerekek, nekiálltunk ugrálni és hintázni. 

A nap végén ismét nagyon jókat ettünk, de a kulináris élmények és az utolsó három nap Krabiban már a következő post témái lesznek.