Vicces Kelet

Íme néhány észrevétel az első hét tapasztalataiból és a látottakból leszűrve.

Mielőtt útnak indultunk, mindannyian tisztában voltunk vele, hogy egy teljesen más világba érkezünk meg. Az első nap, maga volt a tökéletes kulturális sokk: színek, szagok, ízek, emberek, bogarak, egyszóval minden, ami Szöul.

Emberek:

Ami engem a mai napig megvisel, hogy itt nem szokás papírzsebkendőt használni (engem rendszeresen meg is néznek, ha netalántán elő merek venni egyet a hideg légkondis metrón), egyszerűen „felszívják”, majd kiköpik. És nem csak a férfiak, gyerekek, nők egyaránt. Ehhez nem tudom, mennyire fogok majd hozzászokni, most egy hét után azonban még eléggé zavar, pláne evés közben, amikor a hőség miatti nyitott ablakok mellett próbálom elfogyasztani jól megérdemelt déli-reggeli húsos szendvicskémet és karamellás kávémat. Elég undorító.

A helyiek egyébként nagyon barátságosak, szinte mindenki kedves, mosolyog, és még ha nem is beszél angolul, megpróbál kézzel-lábbal mutogatni és segíteni. Volt egy pár negatív tapasztalat is, feltűnően sokszor nevettek ki minket, ha valamiben nem tudtak segíteni nekünk. Mint utólag kiderült, ők így oldják az segítségnyújtás meghiúsulása okozta feszültséget, ezzel fejezve ki azt, hogy nagyon sajnálják, hogy nem tudnak segíteni és együtt éreznek velünk. Ma például sehogy sem bukkantunk rá a Home Plus-ra, ezért folyton kérdezgettük a járókelőket, hogy merre kell mennünk. Volt egy férfi, aki azt mondta, hogy nem tudja, de várjuk meg és utána jár. 8 perc múlva visszajött, a telefonján térképpel és megmutatta, merre kell mennünk. Nagyon komolyan veszik, ha segítséget kérnek tőlük. Még akkor is mondanak valamit, ha fogalmuk sincs, hogy mi a helyes válasz. 

Mostani lakhelyünk Itaewon, az international negyed, ahol nagyon sok a külföldi. Enivel valamelyik este még a fekete-arab negyedbe is betévedtünk teljesen véletlenül. Legalább találtunk gyros-ostJ. A furcsa az, hogy ellentétben a kapott információinkkal, miszerint majdnem mindenki beszél angolul, az arány mindeddig nagyon rossz. Ha bemegyünk egy boltba, a How much? kérdéshez is mutogatnunk kell, hogy megértsék, mit is szeretnénk valójában. Abban reménykedem, ha majd dolgozni megyek, a munkatársaimmal nem kell activity-znem egész nap. (Egyébként a cégnél az angol az egyik legerősebb kritérium, szinte biztos vagyok benne, hogy nem lesz ezzel gondom.)

Egyik ismerősöm, aki szintén dolgozott Szöulban pár éve annyit mondott, hogy nagyon High-Tech. És igaza van. Ülünk a metrón, velünk szemben 6 ülés, 6 ember, 6 smart phone, 6 antennával és 6 fülhallgatóval. TV-t néznek, játszanak, e-mailt írnak, mindent csinálnak csak egymással nem kommunikálnak. Ha valakinél újság vagy könyv van, azt mindig megjegyezzük, hiszen nagyon ritka látvány. Pet csinált is egy lesifotót az utasokról.

Színek:

Az ázsiai ízlésről volt némi fogalmam, amikor ide kerültem, hiszen otthon sem volt idegen látvány, ha egy kínai nő fekete rozzant papucsához felvett egy rózsaszín pamut zoknit, plusz egy nyári virágos otthonkát LV táskával, na de az a néni az itteniekhez képest semmi! A papucs zokni kombo nemcsak az időseknél megszokott látvány. A fiatalok némelyike azért próbál európaihoz hasonlóan divatosan öltözködni, de amikor előbukkan a kistáskából a mobiltelefon, le sem tudnák tagadni, hogy ázsiaiak. A mobilon minimum három dolog csüng, amit eddig megfejtettünk: USB, töltőfej és egy kis dísz, ami lehet plüssállatka, fogantyú, vagy csak valami cucc, ami hihetetlenül csicsás.  Személyes kedvencem a hatalmas Playboy nyuszi fület formáló zselés rikító színű telefontok, amit azóta már láttunk koalásban, szörnyecskésben és szellemesben is.

Mint otthon, itt is mindent hamisítanak, Louis Vuitton táskája szinte mindenkinek van. Az utcai standok roskadoznak a Ralph Lauren bébi rugdalózóktól. De ez a koppintás nemcsak a ruhákra és táskákra jellemző. Még a Római Trevi kutat sem röstelltek lemásolni egy Harrods típusú pláza mínusz „egyedik” szintjének bejáratához. 

Ha eddig színekről volt szó, nagyon meglepődtünk, amikor az olimpiai stadionoknál tett látogatásunkkor magasból megpillantottunk az alattunk parkoló autórengeteget, és egy sárga, valamint egy kék autó tűnt csak ki belőle. Az összes többi mind-mind szürke/fekete/fehér volt. Rá is kérdeztünk a lakás tulajnál, hogy miért nincsenek színes autók, de ő csak azt mondta, hogy most ez a divat. 

Középen a sárga és kék csoda

Érdekes, hogy itt is relatíve sokan bicikliznek, főleg Új Szöulban, ami a folyó túlsó partján található. A biciklik biztonságáért azonban nem sokat aggódnak, nem kötik oda semmihez, csupán a kerékre raknak egy vékonyka láncot, és letámasztják. Pesten az így otthagyott magányos járgányokat fél másodperc alatt elviszik. Ez is nagyon jól példázza az itteni közbiztonságot, nem kell attól félned, hogy valakinek megtetszik a bicód, vagy ha tetszik is, nem viszi el J.

Ízek/szagok:

Mint már írtam, az utcai szagokat meg kellett szoknunk. A sült olaj-fűszer-fokhagyma keveréke nem épp az európai orrnak való, de mostanra már egészen elviselhető. Még viszonylag kevés ételt mertünk megkóstolni, ám tisztába vagyunk vele, hogy egészségünk és pénztárca kímélés érdekében gyorsan le kell szoknunk a Burger, Meki és Subway mágikus hármasáról. Kezdetnek a következőt próbáltuk ki. Itt 10 helyből 8-nál az asztal közepén található egy mini gáztűzhely vagy parázstartó, amelyre egy rácsot vagy edényt helyezve magadnak sütögetheted ki a húsokat, hagymát, zöldségeket. Mindamellett hoznak neked sok-sok szószt (édeset, csípőset, ízetlent), salátát, rizst, és mivel látták, hogy nem nagyon boldogulunk a pálcikákkal, villákat. Andris nagyon ügyes volt, neki ment a pálcikázás is, ez az a dolog, amit mindenképpen meg szeretnék tanulni a négy hónap alatt.  

Sütögettünk

Ha már ízek, akkor muszáj megemlíteni a hipereket, amik inkább hasonlítanak egy fedett piachoz, mint az otthoni áruházakhoz. Ugyanúgy ki vannak pakolva a gyümölcsök, zöldségek, savanyúságok, rágcsálnivalók, halak, húsok, sushik és egyéb finomságok, mintha otthon elmennénk a Vásárcsarnokba. Annyi a különbség, hogy itt az összes eladón van egy kis műanyag nyálfogó szájkosár, ami segítségével nem köpködik össze a kínált portékát, miközben beszélnek. Enivel a következő rágcsálnivalókból kóstolgattunk: 

Egy édességes pult előtt

És végül bogarak:

Első éjszaka sem tudtunk aludni egy akkor még madárnak hitt rovartól, amit itt memi-nek neveznek. Petnek sikerült lencsevégre kapnia egyet a fa törzsén pihenve. Kb. 8-10 centiméter nagyok és annyira hangosak, hogy a telefon zajmérője is kiakadt tőlük, vagyis 81 decibel fölötti zajt csapnak. Továbbá láttunk még egy denevér méretű, pillangó-szerű, fekete rovart is, amire azonban nincs kép formátumú bizonyítékunk, mivel nagyon gyorsan repül. A parkok pedig tele vannak szitakötőkkel, amiket már a reptéren is kiszúrtunk.