Utazás és első nap

Gyakorlottabb utazók (például tesóm) óvott minket az Air France kitűnő szolgáltatásaitól, amire próbáltunk is hallgatni, de végül is az ár győzött a megfoghatatlan negatív attitűd fölött, így a francia légitársaságot választottuk célunk eléréséhez. Természetesen már a nulladik percben probléma volt, ugyanis a legénység nem tudott megbirkózni egy elektronikai hibával, így majdnem két órát álltunk felszállás előtt a (levegőt veszek) Liszt Ferenc reptéren. A gép rendszerének két restartja után már el is tudtunk indulni, ami után nagyjából problémamentes, ám annál fárasztóbb út következett Szöulig. Szegény Évit ez meg is viselte, az utolsó egy-két órát már nagyon nehezen vészelte át, és a leszállás után is lábadozott még pár órát.

Az első koreai impressziók abszolút pozitívak voltak, a repcsiről nézve olyan volt a táj, mint a vietnami háborús filmekben, a különbség csak annyi volt, hogy vietkong állások helyett egy nagyon rendezett környezet rajzolódott ki alattunk. A városba való bejutás taxival több mint egy órát tartott, majd megérkeztünk egy elég szar hotelbe, ami együttvéve a környezet idegenségével elég feszültté tett mindenkit. Ekkor már éreztük, hogy itt elég keményen meg kell dolgoznunk azért, hogy gyorsan olyan helyet találjunk magunknak, ami elegendő komfortot nyújt ahhoz, hogy a megfelelő hozzáállással fedezhessük fel a várost. Szerintem mindenki azt érzi, hogy egy ilyen helyet, ahol már első nap én is megbámultam a külföldieket, csak akkor tudunk élvezni, ha legalább a mikro-környezetünkben biztosítunk valami otthonihoz hasonló életteret.

Ezért lepakolás után rögtön a nyakunkba vettük a várost (Évi kivételével, aki lábadozott), és az ébrenlétet igencsak megnyújtva legalább négy órán keresztül járkáltunk ingatlanirodákba. Áttörést még nem értünk el, mert egy évnél kevesebb időre nagyon nehéz bármit is találni, de a lelkesedésünk töretlen, és megtaláljuk a megfelelőt a következő napokban. Egy lakást már láttunk, ami nagyon szép volt, és esély is van rá, így reménykedünk, hogy talán összejöhet. Mindenesetre nem állunk meg, holnap felkeressük az egyetemet és megpróbáljuk őket is bevonni a lakhely keresésbe. Szegély PET a szaladgálás végére már fizikai összeomlás szélére került, de Eni támogatásával sikerült visszahozni a hotelbe, ahol azóta is alszanak.

Végül a nap számomra egyik legérdekesebb pillanata: Amikor néztük az egyik lakást egyszer csak nagyon hangosan légvédelmi szirénák szólaltak meg. Pont ezekben a percekben mutatták meg a tetőt, így hallhattuk, ahogy az egész városban szólnak a szirénák. Ez engem már önmagában is nyugtalanított egy kicsit, de egy percre rá már vadászrepülőgépek hangját hallottuk, amint nagyon nagy zajjal repülnek a város fölött. Több se kell egy békés európainak, már rémálmaimban éreztem magam, amikor az ingatlanügynök elmondta, hogy ez csak a havi rendes gyakorlat. Ilyenkor mindig szólnak a szirénák, repülnek a repcsik és ami a legviccesebb, negyed órára minden autó egyszerre megáll a városban, csak a kormány megjelölt autói közlekednek. Mi is épp autóba szálltunk, mikor ez történt, így néztük ahogy az amúgy forgalmas utcákon mintha valaki egy stop gombot nyomva leállított volna minden járművet majd újabb gombnyomásra újraindította volna azokat.