Első nap - Évi szemmel

Ma reggel landolt a gépünk Szöul-Incheon repterén 7 óra 10 perckor, pontosan a menetidő szerint. Pedig az első utunk korántsem volt zökkenőmentes. Ferihegyen több, mint másfél órát vártunk, hogy elindulhasson gép, mert valamilyen műszaki hibát észleltek felszállás előtt. Mondanom sem kell, AirFrance-ra volt jegyük, annak ellenére, hogy Zsuzsi figyelmeztetett bennünket, hogy ezzel a légitársasággal van a legtöbb probléma. A gépen ülők közül sokan le is késték a csatlakozást, nekünk szerencsénk volt, mert 3 óránk volt elérni a Párizsból induló Szöuli gépet. (Ami mellesleg szintén egy AirFrance gép, így már a csomagjaink eltűnéséért is aggódhattunk.) Szerencsénk volt, hiszen mindenki bőröndje rendre felbukkant a futószalagon, ám az én vadonatúj meseszép kis Samsonite-om eléggé összekarcolódott. De ahogy apa mondaná, egy bőrönd arra való, hogy megvédje a benne lévő dolgokat, mindegy, hogy összekarcolódik e vagy sem.

                                                Megérkeztünk a Szöul - Incheon reptérre

A reptérről kiérve próbáltuk elkerülni a keselyűket, majd a taxiállomás felé vettük az irányt. Ott kiröhögtek minket, amikor Andris közölte velük, hogy „We are poor Europeans” (Szegény európaiak vagyunk), és csak 80.000 Wonunk van. Úgyhogy kénytelenek voltunk még váltani 20.000 Wont, így 95.000-ért (kb. 16.200 Ft) el is vittek minket a hotelbe. Összesen 69 kilométert tettünk meg az úton, a belvárosból viszont alig láttunk valamit, mert gyorsforgalmi úton vitt minket az International Taxi angolul nem igazán tudó sofőrje. A bácsinak pedig erről még volt is kiragasztva valami igazolványa, hogy ő English speaking sofőr. Egyébként nagyon jó fej volt, beszélgettünk, kérdezgettük erről-arról, majd amikor a hotel közelébe értünk, közölte hogy ő ezt a hotelt nem is ismeri, és hogy ez biztosan nagyon olcsó a környékből ítélve. Itt eléggé megrémültem, ugyanis semmi nem volt kiírva angolul, mindenhol pálcika-házikó-pálcika-gombóc volt. Ezért megkértük a bácsit, hogy ugyan szerezzen nekünk valami embert a portára de gyorsan, hogy le tudjunk pakolni. Szerencsénk volt, a korai érkezés ellenére is kaptunk egy szobát, ahol kifújhattuk magunkat. Pontosabban csak én, mert a többiek (Andris, Eni és Pet) nyakukban vették a várost kiadó lakások után kutatva.

Este Andrissal lementünk harapni valamit, ő a Burger-ben evett én pedig a Dunkin Donutban, még egyikőnk sem merte kipróbálni a helyi ételeket, bár az utcák tömve vannak éttermekkel, utcai standokkal és tömény, émelyítő szagokkal, amit ez a sok-sok kaja áraszt. Valószínű, hogy emiatt a szag miatt sem tudtuk még rávenni magunkat, hogy ilyen helyen együnk. Abban bízom, hogy egy idő után meg fogjuk szokni, és finomabbnál finomabb fogásokat tudunk majd kipróbálni. Egy valamin már most megakadt a szemem: királyrák panírozva, frissen az orrod előtt kisütve sültkrumplival.