Koreában is beköszöntött a fagyos tél, kemény mínuszokkal küzdünk most már minden nap. Igen nagy lelki erőre van szükség, hogy rávegyük magunkat arra, hogy kilépjünk a jó meleg padlófűtött lakásunkból és még utoljára körbejárjuk a kedvenc helyeinket, vagy esetleg megnézzük az eddig kimaradtakat.
Tudtuk, hogy a nagy körút után még három hetünk marad mindent elintézni, elbúcsúzni, vásárolgatni. Mindez elégnek tűnt, ám sikerült annyira elszüttyögnünk az időt, hogy mint ahogy az lenni szokott az utolsó pillanatokban kaptunk észbe, három nap és utazunk haza. Sorra jönnek tehát a búcsúbulik, gyors ebédek, kávézások, ajándékok beszerzése, hébe-hóba egy kis városnézés, mindez persze nagyon gyors ütemben.
Csütörtökön egyedül mentem el a közeli szaunába, ahol sikerült majdnem három órát eltöltenem a 21 és 45 fokos váltófürdőkkel valamint magával a szaunázással, nagyon jól esett, amellett, hogy lefáradtam, egyben fel is töltött. Hétfőre még lehet beütemezek egyet, attól függően, hogy mennyi időm marad. A biztos, hogy ezentúl otthon is gyakrabban keresem majd fel a szaunákat.
A péntek estét az egyetemhez közeli Anam-ban töltöttük körülbelül húszan. A teljesség kedvéért a már sokat emlegetett barbecue-val indítottunk, majd átbattyogtunk egy másik helyre beszélgetni, iszogatni.
Szombaton aztán jött az igazi búcsúbuli, melyet a koreai buddy-k és a cserék közösen szerveztek. Szintén Anam-ba indultunk, Andrissal erősítésnek először ismét egy barbecue-s helyen kötöttünk ki. Később csatlakoztunk csak a többiekhez az Abbey Road-ban (ez a hely neve), ahol a cserediákok voltak a dj-k, a zene eddig számomra teljesen idegen volt, hiszen otthon legtöbbször tucc-tucc zenéket hallani a szórakozóhelyeken, itt viszont volt, drum 'n bass-től kezdve Red Hot Chili-ig minden. Nekem nagyon tetszett, még Bandi is táncra perdült egy kis időre, aminek felettébb örültem :)
A szombati program a regenerálódás jegyében telt, a késői ébredés után találkoztunk az egyik koreai buddy-val és Roberttel (osztrák) egy autentikus étteremben Angkuk-nál. A menü csirkeleves volt, ami egy kicsit sem hasonlít az otthonihoz. Egy forró tálban hozták ki és egy egész csirke volt benne, amit rizzsel és ginzenggel töltöttek meg. Hát...nem volt rossz, de egyszer bőven elég. Azért az otthoni húsleveshez semmi sem hasonlítható.
Mindezek közben folyamatosan próbáljuk eladni a 4 hónap alatt beszerzett cuccainkat, a mikrót és a hűtőt már sikerült is. A matrac lesz a legnagyobb falat, mivel azon még utolsó este is aludnunk kell, ami eléggé bekorlátozza a mozgásteret. Ha viszont nem tudunk valamit eladni, akkor sajnos nem rakhatjuk ki csak úgy az utcára, mint otthon lomtalanításkor, külön venni kell mindenre egy ún. szemét jegyet, ami egy mosógépnél úgy 3-4000 forint. Ez a díja annak, hogy elvigyék a házad elől a már feleslegessé vált nagyobb holmikat. Ha mindent szerencsésen el tudunk passzolni, a végén igazi sales managerek leszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése