10+1 kép, ami elsősorban nem rólunk szól, hanem azokról a helyekről és emberekről ahol jártunk utazásunk során.
|
A fotó Kuala Lumpur egyik szentélyében készült. Utunk során számos buddhista templomot látogattunk meg, ez volt az egyik legérdekesebb a maga szürreális szobraival. Az ide betérők általában csak leülnek egy oszlop alá és csendben imádkoznak valamelyik szentélynél. |
|
Kuala Lumpurban számos olyan családot láttunk ahol két feleség volt egy férfi mellett, és jellemzőek voltak a csak nőkből álló csoportok is. Egy ilyen csoport örült meg nagyon, mikor beálltam lefényképezni őket a Petronas tornyok lábánál. |
|
Bár az utcán sétálva még gyakran érezheti magát egy elmaradott országban egy idegen, Kuala Lumpurnak már az az arca is megvan, amivel csak a legfejlettebb városokban találkozhatunk. |
|
Szingapúr lenyűgöző, utcáin nem lehet nem utópiákról gondolkozni az üzleti negyede pedig New-Yorkhoz mérhető |
|
Thaiföld egyik kisebb elzárt partszakasza, amit csak csónakokkal lehet megközelíteni. Napernyők, napozóágyak nincsenek, a turisták a homokban ülve iszogattak és beszélgettek, mikor megérkeztünk sötétedéskor. |
|
Ugyanazon a partszakaszon, egy rumos üveg tetejét használtam állványnak. |
|
A csónakokat autókból kiszerelt motorok hajtják, a kormányzás gyakran igényel akrobatikus mozdulatokat |
|
Az egyik legérdekesebb meglepetés a turisták összetétele volt, akik túlnyomó többségében nyugati, húszas-harmincas éveikben járó, hátizsákos fiatalok voltak. Gyakran éreztem azt, hogy a trópusokra költözött a Sziget. |
|
Koh Phi Phi délebbi szigete, amit csak csónakokkal, vagy kisebb hajókkal lehet megközelíteni. Egyetlen büfén kívül semmi nincs rajta, konvergál a paradicsomhoz |
|
Itatják az elefántokat miután sétáltak velünk egyet a dzsungelben. Nagyon intelligens és barátságos állatok voltak. |
|
Thaiföldön nem kötelező a biztonsági öv, valamint az se meghatározott hányan ülhetnek egy járműben. Legalábbis csak erre tudunk következtetni abból, hogy egy kismotoron gyakran ültek négyen is valamint az autók trélerét személyszállításra használják. A fénykép is egy taxi nyitott hátsó részéből készült. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése