Koreában is beköszöntött a fagyos tél, kemény mínuszokkal küzdünk most már minden nap. Igen nagy lelki erőre van szükség, hogy rávegyük magunkat arra, hogy kilépjünk a jó meleg padlófűtött lakásunkból és még utoljára körbejárjuk a kedvenc helyeinket, vagy esetleg megnézzük az eddig kimaradtakat.
A nagy utazásokat az ember mindig szívesen örökíti meg és eleveníti fel újra és újra. Hogy ezen élményeket veletek is minél teljesebben tudjuk megosztani, elhatároztuk, hogy blogon tesszük követhetővé, merre járunk a nagyvilágban. Kellemes olvasgatást!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: korea. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: korea. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. december 17., szombat
2011. november 15., kedd
DMZ
Nemrég ellátogattunk a demilitarizált zonába, azaz a DMZ-re. Ez ahely arról hírhedt, hogy az Észak és Dél-koreai területeket választja el egymástól. Mivel a koreai háború csak a fegyverszüneti szerződés zárta le, békeszerződést azonban nem kötött a két Korea, ezért technikai értelemben mind a mai napig hadban állnak egymással, ami csak "ideiglenesen van felfüggesztve". Ezért van az, hogy például a két ország közötti határ sem államhatár mind a mai napig, hanem egyfajta demarkációs vonal. Erre a területre látogattunk el egy szervezett kirándulás keretében. Megmondom őszintén az először nem szerettem volna részt venni ezenaz úton, nem gondoltam, hogy ennyire érdekes lesz! De szerencsére a többieknek sikerült rábeszélniük, így nem maradtam ki semmiből.
Már a busz ablakából láthattuk a magas fallal körülvett,szögesdrótokkal megspékelt “országhatárt”. Az idegenvezető érdekes és vicces előadásmódja ellenére már a történetek is nagyon magukkal ragadtak. Ilyen volt például, hogy az északi, szemben lévő területeken nem láttunk fákat a hegytetőn. Ennek az oka pedig, hogy ott nincs gáz fűtés, csak fát használnak, így gyakorlatilag az összes fa eltűnt már az elmúlt télen. Nekem kicsit furcsa volt, hogy sokat beszélt arról, mi lesz majd, ha béke lesz és a két országrész ismét egyesül. Említette, hogy az út amin megyünk, a Szabadság útja, és ezen fognak majd a déliek bevonulni északra. Az idegenvezető pozitív hozzáállása ellenére is végig az az érzésem volt, hogy ez az állapot sajnos sokáig így lesz még.
| Emlékszalagok a déli oldalon |
| A sárga csík mögül lehet csak fotózni, a korlátnál nem |
| A vasút, ami nem vezet sehova |
| DMZ |
2011. november 12., szombat
A koreai oktatás
Ha oktatási reformról, vagy a
legjobb oktatási rendszerekről van szó a hazai közéletben, gyakran hivatkoznak
a finn mellett a dél-koreai struktúrára, mint legjobb példák egyikére.
2011. november 5., szombat
Ősz, még mindig
Nem tudom megunni. Annyira szép Koreában ez az évszak, hogy egyszerűen képtelen vagyok betelni vele. Ennyire színes fákat, gyönyörű kék éggel felette még sohasem láttam. Itt tényleg minden fa más és más színben pompázik, az egész városnak adva ezzel egy különleges hangulatot, mely folyton melegséggel tölt el. Ha tehetném naphosszat sétálgatnék a campuson, parkokban, dombokon, hegyeken, kinn a szabadban, mindegy, hogy hol, csak friss levegőn.
2011. október 31., hétfő
Hétvége a fiúk nélkül
Andris és Pet a hétvégét Tokióban töltötte (de rossz nekik), így Enivel itthon maradtunk és csupa olyan dolgot terveztünk csinálni, amikre a srácokat nem biztos, hogy rá tudtuk volna beszélni. Már korábban olvastam, hogy Koreában a szaunák és a fürdők nagyon híresek. Utánanéztem és pár utcára tőlünk van a környék legnagyobb szauna komplexuma, mely öt emeletes. Külön szint van a nőknek és a férfiaknak, de vagy egy koedukált emelet is, ahová mindenki bemehet.
2011. október 27., csütörtök
Tapasztalatok - őszi hangulatban
Ha valaha úgy döntesz, hogy hazádat elhagyva egy másik országban próbálsz szerencsét, akkor számítanod kell arra, hogy egy teljesen új világba csöppensz. Rengeteg új, elsőre furcsa dologgal fogsz találkozni, és csak rajtad múlik, hogy mennyire tudod ezeket feldolgozni vagy befogadni. Számomra az első két hónap telt azzal, hogy a turistákra jellemző rácsodálkozással reagáltam minden újra, ami szembejött velem az utcán. Ma már vannak napok, amikor igazán otthon érzem magam Szöulban.
Hely:
Szöul, Dél-Korea
2011. október 22., szombat
Busan
A munkámról még nem sokat meséltem, ezért ezt szeretném most elsősorban pótolni. Három hónapot töltök kint létem alatt a Nielsennél, mint a Retailer Services osztály munkatársa, a feladatom pedig, hogy olyan prezentációkat állítsak össze és adjak elő, amelyek által jobban megismerhetik az európai és a globális piacokat.
2011. október 17., hétfő
Magyar zúza Szöulban
Még soha nem éltünk olyan országban, amelynek lett volna saját tengere, tengerpartja. Ez nemcsak élmény és nyaralás szempontjából új nekünk, hanem azért is, mert a hal és különféle tengeri herkentyűk kínálata hatalmas és nem mellesleg friss. Ha bármikor alkalmam nyílik rá, hogy kagylót, rákot, polipot egyek a Dél-európai államokban, nem kérdés, hogy mit rendelek az éttermekben.
2011. október 15., szombat
Lassan félidőnél
Nemsokára szobát cserélünk Petóékkal, ami azt jelzi, hogy közeleg a
félidő. Ez egy kis számvetésre is alkalmat ad, ugyanis már van mire
visszatekinteni és a maradék időnk is egyre körvonalazottabban látható.
2011. október 11., kedd
Jeju
Az október 7.-i hétvégén Jeju szigetére utazott kis csapatunk. Ez Korea legnagyobb, vulkánkitöréssel keletkezett szigete. Nagy várakozásokkal vágtunk neki az útnak, hiszen korábban olyan véleményt is hallottunk róla, hogy ez az a hely, amit ha egyszer meglátogatsz, többé nem akarod otthagyni. Péntek délben indultunk a reptérre egy-egy jól megrakott hátizsákkal, 14:30-kor pedig percre pontosan felszállt a gépünk a Gimpo-ról. Ez Szöul második reptere, mely főleg belföldi gépeket indít. A jegyünk az Eastar-ra szólt, mely egyike a sok koreai légitársaságnak. Az út csupán egy óra volt, így a délutánt már a Jeju városában tölthettük, miután lepakoltunk a nagyon is jól felszerelt és igényes szállodai szobánkban elindultunk megkeresni Lee robogó bérlőjét. Két napra vettük ki a járgányokat, és két nap alatt az egész szigetet bejártuk.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)