10+1 kép, ami elsősorban nem rólunk szól, hanem azokról a helyekről és emberekről ahol jártunk utazásunk során.
A nagy utazásokat az ember mindig szívesen örökíti meg és eleveníti fel újra és újra. Hogy ezen élményeket veletek is minél teljesebben tudjuk megosztani, elhatároztuk, hogy blogon tesszük követhetővé, merre járunk a nagyvilágban. Kellemes olvasgatást!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: andris. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: andris. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. december 5., hétfő
2011. november 28., hétfő
Szingapúr
Utunk
második állomása Szingapúr volt, amiről előzetesen annyit tudtunk, hogy
nagyon jó módú és rendkívül jól mennek a dolgok ott (meg persze a történetet az
amerikai turistáról, aki végigkarcolt egy autót és kapott harminc botütést),
aminek pedig sarkítva nem más az oka, mint az a 300 fős politikai elit, aki
autokrata rendszert kialakítva gyakorolja a hatalmat e kis városállam fölött.
2011. november 12., szombat
A koreai oktatás
Ha oktatási reformról, vagy a
legjobb oktatási rendszerekről van szó a hazai közéletben, gyakran hivatkoznak
a finn mellett a dél-koreai struktúrára, mint legjobb példák egyikére.
2011. november 2., szerda
Tokió
Nagy várakozásokkal tekintettem Tokiói utunkra, ugyanis már régóta foglalkoztatnak Japánnal kapcsolatos kérdések. Már a legelejére leírom, hogy még a felfokozott elvárásokat is messze túlszárnyalta a Tokióban töltött hosszú hétvége.
2011. október 15., szombat
Lassan félidőnél
Nemsokára szobát cserélünk Petóékkal, ami azt jelzi, hogy közeleg a
félidő. Ez egy kis számvetésre is alkalmat ad, ugyanis már van mire
visszatekinteni és a maradék időnk is egyre körvonalazottabban látható.
2011. október 11., kedd
Földtörténet
Az alábbi videó még előző héten készült, de csak most tudtuk beszerezni a tulajdonosától. Benne egy londoni fiatalember osztotta meg velünk otthon tanult versét. Mivel mindannyian a brit kiejtés rajongói vagyunk, nekünk nagy öröm volt meghallgatni élőben, és újranézni a videót is.
2011. október 3., hétfő
Alkonyat a metrón
Legutóbbi kirándulásunk végén készült videó, ahol látható hogyan halad át a metró a folyón, néhány felhőkarcoló vonala, valamint Évi újdonsült barátnője.
2011. szeptember 24., szombat
Térélményeink
Régebbi tervem, hogy összegyűjtök néhány épületet, amelyeket izgalmasabbnak ítélünk meg a városban. A város területe és lakossága óriási, a pénz nem nagyon okoz gondot, így már csak a helyi építészeken múlik mit képesek kihozni az ikonikusnak szánt épületekből. A nagyvárosokhoz hasonlóan itt is a felhőkarcolók állnak a kreativitás középpontjában, így ebből látható egy csokor a következő bejegyzésben.
2011. szeptember 23., péntek
Videón a sulim (frissített)
Feltöltöttem néhány videót a telefonomról és Évi gépéről, úgyhogy most egyszerre elérhetők a bejegyzésben.
2011. szeptember 17., szombat
Tigris az állatkertben
A napokban sikerült beszélgetni egy dél-koreai sráccal, akivel végre
egy-két kérdésben mélyebbre jutottunk a szokásosnál. A legfőbb kérdés a koreai
gondolkodásmód volt, vagyis az, hogy miért képtelen megvédeni magát a nyugat
felől érkező hatásokkal szemben. Erre alapozva most megpróbálom rögzíteni az
általa elmondottakat, belehelyezve abba a gondolati kontextusba, amit mi
alakítottunk ki az itteni dolgokról.
2011. szeptember 4., vasárnap
Túl a nyaraláson
Csendben folydogál az idő. Átléptük a bűvös két hetet, így lassan már pszichológiailag is áttesszük székhelyünk ebbe a városba.
2011. augusztus 25., csütörtök
2011. augusztus 24., szerda
Mit tanított nekem Szöul az elmúlt néhány napban?
Túl vagyunk az elején. Tudtuk, hogy ez lesz a legnehezebb, de azt, hogy akár az itt maradásunk is kockára kerül, azt talán még akkor sem teljesen fogtuk fel, mikor már fel kellett volna. A probléma ott kezdődött, hogy az első ingatlanirodában ahová betértünk azt mondták, hogy egy évnél rövidebb időre nem nagyon lehet lakást bérelni. Majd ott folytatódott, hogy a következő tizenöt helyen is ugyanezt mondták Szöul különböző városrészeiben, valamint az egyetemen is. Ezek után a következőket vetettük be: minden energiánkat, kisebb igényeket, tűrőképességet, tárgyalási technikákat, több pénzt, valamint különleges személetmódot, ami nem engedélyezi a csüggedtséget a cél elérése előtt. Közülük a különleges szemléletmód volt az, ami nem engedte a tudatunknak, hogy foglalkozzon olyan kérdéssel, hogy mi lesz, ha a mi pénzünkből ezt most nem tudjuk megoldani napokon belül.
2011. augusztus 19., péntek
A második nap nagyvonalakban
A második napon megkerestük az egyetemünket is, kicsit ismerkedtünk a hellyel, ami elég impozáns volt. Ez a kép a főbejáratnál készült, mögöttünk pedig a főépület.
2011. augusztus 18., csütörtök
Utazás és első nap
Gyakorlottabb utazók (például tesóm) óvott minket az Air France kitűnő szolgáltatásaitól, amire próbáltunk is hallgatni, de végül is az ár győzött a megfoghatatlan negatív attitűd fölött, így a francia légitársaságot választottuk célunk eléréséhez. Természetesen már a nulladik percben probléma volt, ugyanis a legénység nem tudott megbirkózni egy elektronikai hibával, így majdnem két órát álltunk felszállás előtt a (levegőt veszek) Liszt Ferenc reptéren. A gép rendszerének két restartja után már el is tudtunk indulni, ami után nagyjából problémamentes, ám annál fárasztóbb út következett Szöulig. Szegény Évit ez meg is viselte, az utolsó egy-két órát már nagyon nehezen vészelte át, és a leszállás után is lábadozott még pár órát.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)